Gomba
háromezer lelkes, összkomfortos falu, a fővárostól
alig negyven kilométerre. Mindig is népszerű
volt a falusi környezetre vágyók között, de a határában a
gyorsforgalmi út – amelyen alig húsz perc alatt el lehet majd
érni Pestet - nemrég elkezdett építése miatt az ingatlanforgalom
megsokszorozódott ezen a környéken. Az öreg, felújításra
szoruló parasztházak is mind gazdára találnak, noha korábban is
szívesen vásároltak itt ilyeneket a falusi életmódot választó
városiak.
A
falu arca azonban – a korszerűsítésektől,
felújításoktól eltekintve – a lényegben keveset változott:
falu maradt, amelyre mindmáig jellemző
a háztáji gazdálkodás. Ünnepek környékén cseppet sem
meglepő, ha a kerítések
mögött üstház füstcsöve eregeti a füstgomolyokat, az üstben
abalé rotyog vagy zsírszalonna serceg, pöfékel.
A
minap a Háromrózsában - a falurészek régi neveit, a
Háromrózsáét, a Szarkaházét, a Szutyokét vagy a Papárkáét
és a többit, gondosan feltüntetik az utcanévtáblákon - egy
talicskával találtam szemben magam, amin egy férfi feldarabolt
disznót tolt, hegynek felfelé. Társa pedig a vállára vetve
jókora sódart cipelt, ami már nem fért a talicskára – itt ez
is hozzátartozik az ünnepi készülődéshez.
A baromfiudvar pedig még azoknak a portáknak a legtöbbjében is
elengedhetetlen, ahol már nem művelik
a kiskertet, inkább parkosítottak. De valamelyik szögletben azért
elkerítenek egy-egy darabot dróthálóval, a tyúkoknak, kacsáknak.
Olyan porta is akad nem kevés, ahol libacsapat gágog, gyöngytyúkok
üldögélnek a tűzifarakáson,
és egészen mulatságos a falu internetes közösségi fórumán
nyomon követni az olyan vitákat, hogy idegesítheti-e a falusi
embert a szomszéd kakasának fülsértő
kukorékolása. Ilyenkor általában a városról leköltözöttek
szokták védelmükbe venni a zajosabb baromfikompániákat, s a
helyiek fiatalabbjai bizonyul türelmetlenebbnek.
Azon
a Szőke Ferenc utcai
portán azonban, ahová most ellátogattunk, a falu és a város
jellemzői egyaránt jelen
vannak – a maguk műfajában
cseppet sem egyedüliként a faluban. A Balhé nevű
minnesotai törpemalacot, ezt az okos, barátságos, vidám kis
jószágot hobbiállatként tartják, de a nyulak és a baromfiak
első egyedeiből,
és a majd 'ötezer négyzetméteres kert egyelőre
huszonkét gyümölcsfájából egy gondosan eltervezett gazdaság
képe kezd kibontakozni.
Két
fiatal ember, a pesti Bánfalvi Judit és párja, a mendei Gere-Szabó
József falusi házat keresett, és amint Gombát meglátták,
nyomban beleszerettek.
Gombába
beleszeretni nagyon könnyű,
olyan festői természeti
környezeteben fekszik, ami a Mátra vidékét idézi. Löszfalak,
lankák, hegyek-völgyek váltakoznak , a domborzati viszonyok
„emeletes utcákat” eredményeznek, és annyi a vadregény, hogy
a legsivárabb képzelet is képes ráhangolódni. Hát még, ha
valaki eleve ilyen helyre vágyik, mint Gere -Szabó Józsefék is,
akik nem csak a tájba szerettek bele, de a házba is, amire
huszonharmadikként leltek rá. Előtte
ugyanis huszonkettőt már
megnéztek, de itt azonnal tudták, hogy ez lesz az igazi.
Tavaly
ilyenkor már kőművesek
kezdték lakhatóvá tenni a helyet, ahol a nyárikonyha sajnálatos
módon megadta magát, ledőlt,
de a többi ígéretesnek mutatkozott. Igaz, vagy tizennyolc fuvar
szemetet, törmeléket, limlomot kellett kitakarítani a portáról,
de ma már látszik: megérte.
El
lehetett kezdeni lerakni a háztáji gazdaság alapjait.
A
kiskutya, aki Judittal Pestről
került ide, azonnal a Paradicsomban érezte magát. A fekete cica
nemkülönben, s ezt bizonyítandó - más macskákkal ellentétben,
akik úri jó dolgukban egeret fogni sem hajlandók, tán el is
felejtették, hogyan kell – ő
az egerészésben is jeleskedik.
Gere-Szabó
József, akinek egyébként kertész a tanult szakmája - noha sem ő,
sem a párja nem a tanult szakmájukban dolgoznak, mint ahogyan az
manapság nem megy ritkaságszámba – világéletében nagyon
szerette az állatokat. Falusi gyerek lévén, értett is hozzájuk.
Nem csak azért, mert mindent jól megfigyelt, hanem mert igazán
érdekelték őt. Már
gyerekkorában olyan könyveket kért ajándékba, amik az
állattartásról szóltak, például a kecske szakszerű
tartásáról és neveléséről
, és állatorvosnak készült.
Nyílegyenes
életpálya csak keveseknek jut, de akik nagyon akarják, azok
szerencsés esetben képesek helyet teremteni az életükben annak a
foglalatosságnak, ami hozzáadja a napjaikhoz a nélkülözhetetlen
többletet.
Először
megvásárolták a kisállatbörzén a tyúkokat. Gondosan, szín
szerint válogatva. Tíz darab van belőlük,
gyönyörűek, aranyszínű,
fogolyszínű,
kendermagos, fényes tollú madarak-nem csoda,ha a két kakas gyakran
összevitatkozik rajtuk. Fiatal még az állomány, egyelőre
csak tojással látják el a gazdáikat, de jövőre
már több fészekalja kiscsibe is szaladozhat a nekik elkerített
udvarrészen.
Tápot
nem kapnak, viszont kedvükre kapirgálhatnak, és mindig kapnak
valami különlegességet is. A tyúk a közhiedelemmel ellentétben
egyáltalán nem hülye tyúk – derült ki a gazdáik számára is,
amikor kipróbálták, vajon megeszik-e a metélőpetrezselymet,
amiből az idén rengeteg
termett a kertjükben. Mi az hogy megették! Amikor az élelmiszer
áruházakban kétszáz forintért adtak egy csokor petrezselymet,
Gere-Szabóék baromfiudvarában a jószágok dúskáltak ebben a
csemegében.
Mivel
almából is jó volt a termés, most a nyulak rágják boldogan a
felesleges gyümölcsöt. Meg a sütőtököt,
amiből ugyancsak van
jócskán. A német óriás fajta nyulakból egyelőre
egy anyát és egy bakot tartanak Gere-Szabóék, a tíz kisnyúl
világra jötte volt a nyúlállomány szaporodásának kezdete.
Egyet ugyan már elajándékoztak, de a többihez nagy reményeket
fűznek.
Jövőre
birkákkal szeretnék gyarapítani a gazdaságot- mondják – és lesz
majd disznó is a már készülő
ólba. Balhét, a minnesotai törpemalacot Bánfalvi Judit a születésnapjára kapta a barátnőjétől,
mert már régóta szeretett volna egy ilyen vidám, helyes kis
jószágot. A most öt-hat hónapos Balhé sohasem lesz vágásérett,
a biológiai törvények szerint tíz évre szabott élete végén
természetes úton távozik majd a malacparadicsomba . Addig is
mindenkivel barátkozik, mindenbe beleokvetetlenkedik, és
ellenállhatatlanul szeretteti magát.
A
kertben - amelynek végéből
a gombai halastóra látni – egyelőre
huszonkét gyümölcsfa van, de tervezik, hogy kajszibarack fákkal
ültetik be. Az egyik legdrágább gyümölcs ez, és alig van belőle
a piacon. Ki is számolták: háromszáz darab fér majd el éppen.
Ha
felsétálnak a kert végébe, onnan már a halastóra látni. A
Szőke Ferenc utca olyan
magasan van, hogy belátni innen egész Gombát: alattuk terül el a
falu. Kis ideig ebben a látványban gyönyörködni, már az maga
felér egy relaxációval.
Felépíteni
egyetlen baromfiudvarból egy önellátó, jól prosperáló kis
gazdaságot – az meg egy életprogram. De már most tudni: mindig
lesz benne annyi öröm, hogy megérje.









