Régóta figyelem igen nagy tetszéssel. Látom, hogy folyton mozog, mozgat, ötletel, szervez, kitalál, megvalósít. Temperamentumos, egyszersmind megfontolt, céltudatos, határozott. Több pozitív jelzőt most azért nem sorolok, mert akit nagyon dicsérnek, azt nálunk mindig elkezdik nem szeretni.
Épp ezért most csak visszafogottan igyekszem dicsérni Kaltenecker Andreát, akinek a jóvoltából illatokért és látnivalókért nem kellett elmennem a tihanyi levendulafesztiválig, csak ide Monorra, az ő levendulás kertjébe.
Ahol amúgy van egy medence is, aranyhalakkal és tavirózsákkal, és eperfa, ami alá ponyvát feszítettek, hogy az érett szemek oda potyogjanak, mert eperpálinka lesz belőlük. A sietősebbek már cefrés hordóban, a pincében várnak a lassabban érő többiekre.
Egy bokor alján japán tyúk üldögél a tojásain, egy másik kotlós már csibéket vezetget, és Aliz, a németjuhász is megszaporodott a napokban. Szabadon jár-kel itt minden kertlakó. Ha a szomszédból áttéved egy kiskacsa és beleszédeleg a medencébe, elképedve fedezi fel, hogy jé, hát ő itt otthon van.
Tán még az a varrógépláb is otthon érzi magát, amit egy erdőben találtak, egy fához láncolva. Náluk asztallá lényegült át, csupa olyan tárggyal körülvéve, amit a fantáziátlanabbak fanyalogva kidobnak. Itt minden újjászületik, legfeljebb más funkciót kap.
Andrea eredetileg tájépítő mérnöknek tanult. A diplomamunkája a monori Strázsahegy tájrendezési tanulmányterve volt, amiből aztán a tanösvények is kialakultak, majd létrejött a Borút Egyesület, és a hegy most ott tart, hogy jeles napjain már több ezren érdemesnek tartják felkeresni.
Így aztán újabban a Kultpincére kitalált Kultmozit menedzseli, egyre nagyobb sikerrel. Miközben ő maga a csodaszappankészítő műhelye révén - micsoda izgalmas kis műhely az! - ugyancsak egyre ismertebb, nem csak a környéken, hanem távolabbi vidékeken is. Épp Esztergomban járt aznap egy illatos kollekcióval, amikor találkoztunk.
Mivel a kertjében töltött délután történetét egy nagyobb lélegzetű írásnak szánom,ezt itt most be is fejezem azzal, hogy megint több lettem egy tapasztalattal, miszerint emberek és szappanok egyaránt képesek lehetnek csodákra.
A csodaszappant pedig, aki még nem ismerné, de szívesen megbizonyosodna a rendkívüliségéről, próbálja ki feltétlenül. Itt olvasgathat is róla: https://www.facebook.com/azigazicsodaszappan/?fref=ts







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése