Hegyen-völgyön krizantém - és más falusi varázslatok

Nem tudom, kell-e az olyasmihez harmadik szem, hogy ha az ember már száz éve él ugyanazon a helyen, sőt ott éltek azok az ősei is, akiket a családtörténet még képes rokonsági fok szerint számontartani, és nincs a lakóhelyének olyan szöglete, ahol már ne járt volna legalább egy tucatszor - azért még észre tudja venni a hely gyönyörűségeit.

Voltak már ilyen pillanataim a szülővárosomban. Bármikor fel tudom idézni annak az utcának a sarki házát - ami már nem is létezik, egy kacsalábon forgót építettek a helyére - aminek a rikító narancssárgára festett falától pár méterre állt egy zöld kerítés. Annak a kerítésnek a tetejéről ilyenkor ősszel zuhatagban omlott alá a vörös vadszőlő. Percekig képes voltam ott ácsorogni naponta többször is, és azon csodálkoztam, hogyhogy nem zarándokolnak ide sűrű sorokban legalább a környékbeliek, csak, hogy ezt láthassák. Új helyen az ilyen pillanatok meghatványozódnak. A legtöbbször még kínálják is magukat, és nekem soha, eszemben sincs ellenállni. Főképpen, mert a falu, ahol mostanában élek, kifogyhatatlanul ontja a látnivalókat.

Az ilyen pillanatokkal való találkozások úgy szoktak kezdődni,ahogyan ma is: elindul az ember hegyről le, völgyből fel, hogy ezt-azt beszerezzen valamelyik közeli boltból. Ez ugyanis olyan falu, amiben hegyvölgy is van bőségesen, de van bolt több is, meg hentes, és cukrászda, és pizzéria-étterem, orvosi rendelő és gyógyszertár, és egyáltalán, ebben a faluban minden van. Na jó, majdnem minden. Panzió, fogadó például nincs. A környékbeli falvakhoz képest mindenesetre nem sok hiányzik hozzá, hogy időnként egy osztrák kis hegyi falu miliőjében érezhesse magát, aki itt lakik, és  látott már más falvakat az agglomeráción kívüli világban.

 Elindul tehát az ember célirányosan, és hirtelen észrevesz a távolban egy feltűnően világító virágfoltot. Nincs olyan messze, azt meg kell nézni közelről. De ha már, akkor a Perczel-kúriát is, ott van mindjárt srégen. Ahol a kerítése bekanyarodik, abban az utcában például még nem is járt soha, pedig a patak is arrafelé iramlik valahol.

Mindig eltűnődöm, amikor ezeket a csíkos hídkorlátokat meglátom: vajon van valami rendelkezés arra nézvést, hogy a közlekedőket csakis az ilyen  hangulatrontó fémelemekkel lehet távol tartani a vízbe eséstől?

 
...így aztán a célirányba igyekvés észrevétlenül vándorúttá alakul. Ráérős nap kell ehhez persze, ami nincs túl gyakran, de muszáj  - mondhatni létfontosságú - csinálni egy-egy ilyet  néha. Amikor az is rendszeresen felmerülhet: hogy tud egy háromezer lelkes falu akkora lenni, hogy csak az egyik csücskét bejárni is jó két és fél óra? Igaz, ebbe beleszámolandó a bámészkodás és a barátságos jövő-menőkkel való gyakori szóba elegyedés is.
 Végül azért mindig odaér az ember, ahová eredetileg elindult. Csak közben bejárt egy fél mikrovilágot, és begyűjtött annyi színt, amennyi bőven kitart a következő barangolásig.

Falfreskó - a gombaiság érzését megerősítendő

Krizantémok ideje

A honvágydalok újabban már bizonyára így szólnak: " Muskátlis ablakok, taligák és biciklik, hozzátok száll minden álmom...."

A leány és a legény liezonját fafejek akadályozzák. Ez az életben is mindig így van.

Szabad-e fotózni? - kérdeztem a baromfinépet etető férfit kurjongatva a drótkerítés túloldaláról. Aztán már csak kézjelekkel kommunikáltunk, mert az összes itt látható jószág kieresztette a hangját. Ha azt mondom,hangorkán jött létre, azzal meg sem közelítem a valóságot..

Márton nap jön. Vajon érzik?

Idáig felkaptatni a mélyből, nem kis próbatétel. De megéri. Szarkaháza mögöttünk, Főszeg előttünk.

Gipszlúd nem gágog és nem kér kukoricát

 És ez még csak a sokemeletes falu első szintje volt.