A kertész, a luxus meg a város

 

Kora délutáni időpontban állapodtunk meg, de csak este sikerült beszélgetnünk. Nem rajta múlt. A nyolc órás munkaidő amúgy is visszaszorult már a slágerszövegekbe, de Kruchió László esetében, mint mondja, nem is volt érvényes soha. Ő az olyan szerencsés kivételek közé tartozik, aki ezt nem bánja, lévén, hogy a szakmája a kedvtelése is. Tősgyökeres monori, ennél fogva is nagyon sokan ismerik, az utóbbi években azonban azok is megjegyezhették a nevét, akik korábban nem hallottak róla. A Borvidékek hétvégéje nyári rendezvényeinek vendégcsalogató szalmabábui a főtéren, az év végén pedig a Vigadóban az adventi koszorúkból visszatérően megrendezendő kiállítása úgyszólván már az ő városi védjegyének számítanak.

A nagyszülei is monoriak voltak – mondja – a család Monorhoz kötődik több generáció óta, és most már az ő, Nagykanizsáról való felesége is otthonosan érzi itt magát.

- Szeretem ezt a várost – jelenti ki.

Visszakérdezek: miért? Mit lehet ebben a városban szeretni?

- Tudom, hogy egy gödörben terül el, hogy valóban nincs benne semmi különleges, s hogy vannak nála szebb városok is. De szeretem például a formáját. Hogy van eleje és vége, hogy a közepét generációk óta „városnak” nevezik, és egyre inkább az is, városközpont. Szeretem, hogy vannak közösségi terei, ahol az emberek összegyűlhetnek. Amikor például az általam elkészített városi adventi koszorú körül gyertyagyújtáskor kétszázan is összegyűlnek és együtt ünnepelnek, az egészen különleges érzés. Szeretem benne azt is, hogy itt élnek az életemhez szorosan tartozó emberek, a családom, a barátaim. Sok helyen megfordultam, külföldön is, Németországban a tanulmányaim idején kint is éltem egy ideig, van összehasonlítási alapom, választhatnék éppen mást is. De nincs rá olyan ok, amiért ezt kellene tennem.

Amikor szóba kerül, hogy Németország legelismertebb kertészeti főiskoláján tanult, ahová Erasmus ösztöndíjjal ment, holott eredetileg jogásznak készült, nem lepődöm meg különösebben, hiszen keveseknek adatik meg a nyílegyenes életpálya. Kruchió László azonban azt is elmeséli, hogy amikor elsőre nem sikerült bejutnia a jogi egyetemre, csak amiatt ment a kecskeméti főiskolára, hogy ne vesszen kárba az az egy év sem a következő próbálkozásáig. A kertészeti főiskolán azonban mindjárt az évnyitó után felment a tanszékre, ott is közölve ezt elhatározását, és azt kérve: hogy ez az év még tartalmasabb lehessen, szíveskedjenek őt minden lehetséges módon versenyeztetni. Amin annyira meglepődtek, hogy így is tették, s a sikereit látva megnyílt előtte a pálya a határon túl is. S noha még kétszer megpróbálkozott a joggal, a kertészkedés - amelybe addigra bele is szeretett - újra meg újra visszahúzta magához.

Nyitott üzletet Pesten is, Monoron is – a monoriak közül sokan emlékezhetnek még a Kossuth Lajos utcai virágbolt extravagáns portáljára, ami szokatlan és izgalmas színfoltja volt a városnak, de meglehetősen hamar bezárt.

- Rá kellett jönnöm, hogy mindent én sem bírok el. Nagyon sokat vállaltam akkoriban, valamennyit vissza kellett fognom, ezek közé tartoztak a virágboltok is.

A napjai azonban most is úgy telnek, hogy hajnalok hajnalán kezd – a szállodák ugyanis, amelyek dekorálásával megbízták – köztük a nemrég a világ legjobbjának választott Aria hotel – hétkor nyitnak, s addigra neki is el kell készülnie a munkával.

Amikor ehhez a ponthoz érünk, a beszélgetésünk a poézis magasságaiban kezd szárnyalni. Kruchió László ugyanis elmeséli, milyen az, amikor a rakparton egyik helyszínről a másikra igyekezvén elébe tárul a hajnali fényben megmártózó főváros. A kék párában úszó Margitsziget. Amikor a Bazilika kupoláját ott látja maga mellett, jóformán egy karnyújtásnyira, miközben a szálloda tetőteraszán a bár virág dekorációját állítja össze éppen.

Sokcsillagos szállodáknak, bankoknak dolgozik, a luxus világában jár, s nem titok, hogy öt éve ő a Sándor palota kertésze, dekoratőre s külügyminisztériumi megbízásokat is kap. Legutóbb a V4-ek szekszárdi találkozójának helyszínét díszítette. Ezt tudva nem lehet kihagyni a kérdést: miképpen lehet ebben a közegben képbe kerülni? A szakmai hierarchia mely csúcsait és kapcsolatrendszerét megjárva juthat idáig egy vidéki kertész?

Kruchió László erre azt feleli, hogy tizenöt éve művészeti vezetője a Magyar Orchidea Társaságnak. A társaság egy külföldi kiállításán találkozott az akkori köztársasági elnökkel, Schmitt Pállal, aki felkérte őt dekoratőri munkára, s noha az elnöki hivatalban azóta sok mindenki és sok minden változott, őt azonban érdemesnek tartották a továbbiakban is foglalkoztatni.

Beszélgetünk még sok mindenről - egyebek közt arról, hogy az esküvői díszítések a kedvencei közé tartoznak, s amikor ilyen megbízást kap, mindig annyira izgul, mintha legelőször csinálná - de egyvalamit még muszáj megkérdeznem, mert mindig is furdalta az oldalamat a kíváncsiság: amikor a rendezvényeknek vége, a dekorációt cserélni, frissíteni kell, mi lesz a sorsa rengeteg gyönyörű virágkompozíciónak, amelyik „leszerepelt?” Szerettem volna azt hinni, hogy a virágokat megkapja a rendezvény személyzete, netán maguk a vendégek vihetik haza a csokrokat, az orchideákat, rózsákat.... De nem.

Kruchió László érezhetően elkomorodik, amikor elmeséli, hogy mire visszaér lebontani, az elegáns kompozíciók addigra csúnyán megtépve, vihar utáni állapotokat idézve várják. Legyen bármilyen elegáns a helyszín, a vendégek ( nem, nem a személyzet) letördelik a virágokat, és minden alkalommal törvényszerűen tűnnek el az üvegkelyhek, üvegvázák is. Volt olyan hely, ahol két-három méter magas virágkompozíciókat állítottak fel, de némely vendéget ez sem akadályozott meg abban, hogy ami megtetszett neki, azt el is vigye.

Hogy mégse zárjuk rossz ízekkel a beszélgetést, abban segít valamelyest, hogy a tanítványokat hozzuk szóba, akik közt monori ugyan mostanság épp nem akad, de Kruchió László nyolc és tíz éves gyermekeiről, Laciról és Kamilláról megtudom, hogy óvodás koruk óta élvezettel vesznek részt a papa munkájában és utazásaiban. Kamilla pedig már profi módon öltözteti szoknyába a rendezvények székeit: imádja az esküvőket.
( Strázsa, 2017. november)