Még egy kis április, csak egy laza, kétórás mászkálás itt a közelben, időnként hanyattesős hatású látnivalókkal.
Olyanokkal, mint amikor
.... egy dombhajlat mögött hirtelen sárgában kezd úszni a vidék, mivel éppen sárgát virágzik repce.( A világ nyelvéről most inkább nem beszélnék).
.... erdei utak nyílnak a dűlőkről, és amelyik nem magánerdő, ott még mesebeli fényeket és formákat láthatsz büntetlenül.
....olyan virágzó bokrok állnak eléd az utak mentén, amilyeneket még nem is láttál
..... ibolyamező fogja körbe az elhagyatott, düledező, öreg házat.
Egy lánccal-lakattal zárt telek kellős közepén kimustrált autó tölti be a szerszámoskamra és az esőbeálló szerepkörét, maga a telek pedig --fekvése, hangulata, kisugárzása ( mert az is van neki) olyan, hogy nem tudunk mást elképzelni tulajdonosaként, mint a nagy Hagridot.
....a Kenyeres kertben pedig - ahol a fejed felett fél méterrel a szélben is méltóságteljesen vitorláznak a gólyák a közeli tó melletti vizes rétre - egy olyan virágzó díszcseresznyefa, ami amúgy is felülmúlhatatlan írásjel a délután mondatának végén.
Hogy pont-e vagy felkiáltójel, nem is tudom. De a mondat lényege valami olyasmi, hogy keljetek fel és járjatok.
:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése