Ha nincs pénz benzinre, befogják a lovakat

  

A csévharaszti sonkák Rómába mentek

  Nem sokan lehetnek, akik még nem hallottak róla, hogy húsvét előtt  Csévharasztról zarándokok utaztak a Vatikánba, átadni ajándékaikat -három levágott húsvéti bárányt és hetvenkét füstölt sonkát - a pápának.

Mi ezt a hírt megnéztük közelebbről, és Csévharaszton kérdeztük meg: miért?

Csévharaszton korábban nem buzgott túlságosan a hitélet. Templomot is csak 1996-ban épített a falu, a nyáregyházi pap járt át szolgálatot teljesíteni. Mocsáry Balázs polgármester - aki maga is tagja volt a Rómában járt küldöttségnek – most azt mondja: amióta Antal András diakónus lett a plébánia vezetője, azóta tele van a templom. A római út és az ajándékozás is az ő ötlete volt, és ő irányítja a Nyáregyházára vivő út utolsó házában működő karitatív szolgálatot is. Komoly tényezőnek számít az ott zajló munka nem csak a falu, hanem a környék életében is - hallhattuk a polgármestertől, aki mindjárt útba is igazított bennünket, hol találjuk a Rómába került ajándékok származási helyét.

Amint ráleltünk, földbe is gyökerezett a lábunk. Még ha nem is számítottunk elegáns irodaházra, ez a jókora kockaépület, amelynek a környezetében egyszerre van jelen egy leharcolt ipartelep, egy csúcsra járatott öreg tanya gazdasága és valami furcsán zavaros logisztikai központ – egészen mellbevágó látvány.

A homlokzatra szerelt tábla szerint a hely a „Szentháromság római katolikus plébánia hivatal váci püspökség kihelyezett vidékfejlesztési irodája”.

A bejáratnál betontalpban álló fakeresztet már csak azután veszi észre az ember, hogy kisilabizálta a nagykapu közelében terpeszkedő kamion pótkocsijának feliratát, majd konstatálja, hogy ennek a járműnek nincsenek kerekei. Később kiderül, hogy raktárnak használják, ajándékba kapták. De van itt lakókocsi - ugyancsak ajándék, amit egy kilakoltatott segítőjük használ éppen, akinek a bank elvitte a házát. És van hárommilliós konténer, amit pár százezerért sikerült megszerezni, mert raktárhelyiségből a sok is kevés lenne. Vannak házilag barkácsolt fészerek, disznóólak – ott röfögnek bennük a malacok, innen kerültek ki az ajándék sonkák is. A tehenek, birkák már a nyári szálláson vannak, az udvaron csak a baromfitelepről kiszökött tyúkok kapirgálnak. A telek végén egy leendő melegház váza várja a fóliaborítást. Balra lakatosműhely – benne a satupadtól kezdve minden szerszám adományból származik: ami valakinek nem kellett, annak itt hasznát veszik. A biciklikerekektől a műanyagládákig felsorolhatatlan az itt felhalmozott” jó lesz az még valamire!” holmik kavalkádja.

Jobbra egy asztalosműhelyben deszkákat szeletelnek, egy aprócska szobában asszonyok színes tasakos vetőmagokat válogatnak zsákokba, amott két férfi a disznóknak keveri a tápot.

Kérdezem tőlük, voltak-e Rómában - nemet intenek. Hogy mit szóltak a zarándoklathoz, arra sem mondanak semmit. Közmunkások, nem a hitélet hozta ide őket.

Negyvenkét ember dolgozik a plébániának, legtöbbjük közmunkás.

Nagyüzem van itt.

A semmiből teremtődött.

Antal András diakónus, aki nézelődésünk végére éppen végzett a számítógépén intézett üzenetváltással, elmeséli, hogyan.

Hét évvel ezelőtt, amikor a faluba került, az önkormányzat átadta használatra a plébániának ezt a faluvégi házat, huszonegy hektár földdel. Elnevezték az Irgalmasság szigetének, ahová bárki bejöhet, hozni is, vinni is.

Eleinte Antal András ment, kérni tíz zsömlét az éhes gyerekeknek, néhány farhátat, hogy levest tudjanak főzni. Mára úgy kiépültek a kapcsolatok, hogy maguktól hozzák az adakozók a felesleget, a nélkülözhetőt. Tavaly már 640 tonna kenyeret, 420 tonna zöldséget és gyümölcsöt, 270 tonna húst tudtak szétosztani a rászorulók közt. Igaz, ez az egész váci egyházmegyére érvényes, a csévharaszti tanya ugyanis vidékfejlesztési irodává nőtte ki magát Antal András irányítása alatt.

A diakónus alighanem topmenedzser lenne, ha a világi életben akarna boldogulni. Itt azonban azt érte el pár év alatt, hogy a fent említett adományokon kívül a környéken – Vasadtól Pusztavacsig hét faluban és a hozzájuk tartozó tanyavilágban - naponta száz adag meleg ételt tudnak eljuttatni a rászorulókhoz, 5-700 kiló kenyeret és péksüteményt, és amellett, hogy hetente „ruhavásár” is van (ahol persze nem kell fizetni), az Irgalmasság szigetére bárki betérhet - meg is teszi -, akinek szüksége van valamire. Két szál deszkára. Egy kölcsön teherautóra. Vetőmagra. Tányér levesre. Bármire.

Havonta négyszázezer forintot költenek benzinre, hogy az adományokat, az ételt eljuttassák oda, ahol szükség van rá. Ha a pénz elfogy, befogják a lovakat, amíg megjön az újabb segítség.

Egyszer egy piros autó kóválygott itt, aztán bejött a vezetője megkérdezni, mi ez a hely – meséli a diakónus – Amikor felvilágosította, mivel foglalkoznak, benyúlt a zsebébe, és adott háromszázezer forintot. A tehetős emberek is képesek adni, csak legtöbbjüket meg kell szólítani ezért. Aki csak amiatt vesz harmincmilliós munkagépet, mert év végén muszáj elköltenie a pénzt, az a diakónus tapasztalatai szerint a szegényeknek is szívesen ad ad, ha kérnek tőle.

Most kaptak éppen 13 tonna vetőburgonyát.

Nemrégiben épült fel az a bentlakásos közösségi ház a templom udvarán a tanyai gyerekeknek, amit tavaly októberben kezdtek el építeni. Hétezer forint kezdőtőkével indult a vállalkozás. Mára elkészült az épület, ahol bajban, szükségben megalhatnak a rászorulók, különösen a gyerekek, és ha akarnak, bármikor hazamehetnek. Antal András ugyanis, aki Böjte Csabával együtt végzett teológiai tanulmányokat, vele ellentétben azt vallja, hogy a gyerekeket nem kiemelni kell a családjukból, majd felnőttként  - amikor már szinte idegenek ott- visszaengedni őket. Legyen a kapcsolat, az összetartozás érzése folyamatos, de legyen kéznél mindig a segítség is..

A váci püspök se nagyon bízott az ötlet megvalósításában, amivel Antal András előállt. Ő azonban a hivatalos utat megkerülve levelet írt a pápa titkárságára, ahonnan rövidesen meg is jött a válasz: várják őket. A három szopós bárányt  - jelképi jelentésük nem szorul külön magyarázatra- vasárnap este vágták le a templom udvarán, hűtőkbe, kocsira pakolták, melléjük a hetvenkét füstölt sonkát, és hétfőn reggel indultak Rómába. Sonkából azért éppen hetvenkettőt vittek -magyarázza Antal András- mert Krisztus is hetvenkét tanítványt bocsátott útjára, hogy menjenek, hirdessék a tanait.

Nem ők járultak Ferenc pápa elébe, az maga jött a vendégeket fogadni. Sőt, a mások számára lehetetlen is megtörténhetett: a szigorúan őrzött pápai kamrába is beengedték a magyar küldöttséget, hogy letehessék ajándékaikat. Ez igen ritka kiváltság, érezték is, miközben a kőfalak közt a csomagokkal kanyarogtak - meséli a diakónus.

A bárányokat, sonkákat azért vitték éppen Rómába, mert volt miből – hallhattuk - Maguk termelték, és nem rövidítették meg vele az itteni szegényeket. Emellett mindenképpen szerették volna a sokat támadott Ferenc pápa tudomására hozni, hogy amit a szegényekről mond, és értük tesz, azzal egyetértenek, és mindenben mellette állnak.
Látogatásukat követően már üzenet is érkezett a Vatikánból: szívesen látják őket jövőre is.

Mivel Csévharaszton, pontosabban a pótharaszti erdőben található a védett ősborókás, most azt tervezik, hogy sajátos hazai ízzel, borókán érlelt sonkával mennek legközelebb látogatóba, és ebből akár hagyomány is lehet, ha minden évben megismétlik.

Kiderül, hogy hozott adománysonkát a Rómába induló szállítmányba most olyasvalaki is, akinek Antal András karácsony előtt adott ajándékba egy disznót, a család ugyanis éhezett. A családfő akkor azzal fogadta a nem remélt, egyenesen elképzelhetetlennek tetsző segítséget, hogy „ hát nekem most megjelent az Isten!”

A diakónus szerint ezt kellene megérteniük sokaknak - köztük magukat hívőknek valló, templomba járó embereknek is, akik azzal utasítják el a segítséget, hogy „nem érdemli meg, annak a részegesnek, dologtalannak,ilyennek-olyannak nem adok” – hogy nem ítélkezni kell. Hanem segíteni.

Sokan ezt emberségből, jóságból teszik meg, mások vallási indíttatásból. A biztos az, hogy rég volt nagyobb szükség az önzetlenségre és a nagylelkűségre, mint éppen mostanában.