A karácsonyfán, a felszálló meleggel olykor együtt libegő díszek - közöttük fő helyen a kedvencek, a vigyori, a síelő és a dióbölcsőben ringó kisdedre vigyázó manók - már készülődnek, vissza a dobozba, ahol végigaludták az egész évet, tavaly karácsony óta.
Mindjárt vízkereszt,kezdődik számukra az újabb alvásidő.
A malacok viszont egyre jobban igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, pedig a legutóbbi szilveszterkor elhangzott szerencsekívánatok óta egyáltalán nem teljesítették a tőlük elvárható minimumot sem. A pénzes malac inkább fogyott, mint hízott, a szerencsemalacok meg nemcsak, hogy elő sem jöttek, de azt se lehetett tudni, hol vannak egyáltalán.
Fekete macskákkal ellenben naponta volt találkozásom. A patakparti házban éldegélnek, és egyikük szemlátomást kiválasztott magának engem: rajtam gyakorolja az ijesztgetést.
Ül a kerítés mellett, netán a kutyaól tetején, vagy egy fűcsomón kinyújtózva nyalogatja a mancsát, miközben én már a sarkon elkezdem mantrázni, hogy " kérlek, ma ne szaladj át előttem".
Ám alig érek a ház közelébe, ez a fekete macska minden foglalatosságát félbehagyva rohan át előttem az úton, keresztben, ahogyan az a babonák nagykönyvében útmutatásul le vagyon írva.
De tegnap színét sem lehetett látni, abban a házban is malacos nap volt ugyanis. A drótkerítésen át figyelemmel lehetett kísérni az éppen zajló műveleteket. Mivel a háziak barátságos emberek, ennek megörökítését is engedélyezték.
 |
 |
Válasz persze nem jött.
Pedig milyen jó kis recept ez uralkodó hajlamú macskák megregulázására.
Malacos napot kell tartani, olyan háziakkal, akiknek a puszta jelenléte is távol tartja a dézsmálásra hajlamos egyedeket, még ha azok babonás varázserővel felvértezettnek hiszik is magukat.
Akkor hát legyen ennek kipróbálásához az új évben mindannyiunknak elégedetten röfögő, rózsás malaca!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése