Négy rút kiscica

 Rengeteg történet kering a világhálón és azon kívül is a macskákról.
Most én is gazdagítom a macskakrónikát, ezt a kifogyhatatlan tárházat annak leírásával, miképpen tudnak jóravaló, józan gondolkodású idős hölgyek önhibájukon kívül, mondhatni egyik percről a másikra végérvényesen megmacskásodni.
 Előrebocsátom, hogy magam kutyás vagyok. Azt szeretem, ha reggel egy okos, hűséget és feltétlen szeretetet sugárzó, meleg szempár üdvözöl az ajtó előtt. Kint alvó kutya ugyanis az enyém, vidéki kutya, aki szeretve van, de házőrzőként lépett szolgálatba, nem ölebként.
Azt hiszem, rosszul érintene, ha ezeket a reggeli üdvözléseket kaján vigyorral figyelné egy macska, aki persze jogot formálna a bent alvásra és annak minden kényelmére.
 Mindazonáltal a környékbeli macskák- akik magukat semmitől nem zavartatva barangolnak itt szerteszét - nem zavarnak. Némelyekkel össze is barátkoztam, de saját macskám nincsen.

  A hölgynek, akiről most mindjárt szó lesz, már van macskája. Két öreg jószág, egyikük ráadásul epilepsziás. Amikor rohama támad, karmol, harap, magánkívül őrjöng - meséli a hölgy - de már előre látják ennek jeleit, úgyhogy idejében le tudják fogni, nehogy magában is kárt tegyen. Amikor aztán lecsendesül, két mellső mancsával átkarolja a hölgy nyakát, majd a vállgödrébe fészkelve a fejét, hálásan és kimerülten elalszik.
 Kutyája is van a hölgynek, kettő. Mindkettő szorult helyzetből lett kimenekítve. Az egyiket például már kölyök korában láncra verték, épp csak annyi mozgásteret hagyva neki, hogy elérje a műanyaghordót, ami kutyaólként szolgált. Hogy unalmában ne ásson gödröket maga köré, alája raktak egy vaslapot.
Hangosan sírt a kis jószág azon a forró nyári napon, amikor volt vagy harmincöt fok árnyékban. Kapkodta a lábait az átforrósodott vaslapon, de nem tudott menekülni.
Rohant a hölgy panaszt tenni fűhöz-fához, de az illetékes a helyszínre érvén fejcsóválva megjegyezte, hogy ha lóról vagy disznóról lenne szó, megértené a felháborodást, de faluhelyen a kutyatartást kifogásolni városi tempó.
 Mindegy már, rég volt ez is, azóta ennek a kiskutyának is - mivel idejekorán gazdát váltott, némi procedúra árán átköltözött a hölgyhöz - módja volt megöregedni.
 Ehhez a négy háziállathoz csapódott nemrég négy újszülött kiscica.
 Az anyjuk valamelyik közeli bozótosban hozhatta világra őket, és másnap a foga közt áthurcolta mindet a hölgy házának küszöbére. Mintha pontosan tudta volna, hová érdemes örökbe adnia a kicsiket, ha ő, aki Grizabella hányatott életét éli a nagyvilágban, nem képes, de nem is akar anyaként gondoskodni róluk.
A nevelőszülőnek kijelölt nyugdíjasnak nem volt választása: kibélelt egy dobozt, belerakosgatta az újszülötteket, betakargatta őket, majd bevitte a házilag előállított inkubátort a lakásba.
 Már elmúltak másfél hónaposak a kicsik, de hiába a gondos táplálás, meglátszik rajtuk az anyatej, és egyáltalán, a z anyamacska hiánya. Csúfak, csenevészek. Négy rút kiscica, akik nyalogatják a feles tejet, és már akkor keservesen rezegtetik a hangszálhúrjaikat, ha megérzik, hogy a konyhaasztalon aprítják nekik a párizsit. Imádják a húsnak még az illatát is, de résen kell lenni: ha csak egy falattal többet esznek a kelleténél, felfúvódnak. Akkor aztán felváltva kell masszírozni a pukkadásig telt pocakokat, amit hálás hangrezgésekkel kísérnek.
 A hölgy azonban napról napra gondterheltebbnek mutatkozik. Sok egy ekkora állatsereglet egy idős embernek, anyagilag is, fizikai teherként is.
Így azután nekiláttunk olyan örökbefogadókat keresni, akik hajlandók lennének legalább kettesével elvállalni a testvéreket, ne maradjon egy szál egyedül semelyikük.
Nem sok remény mutatkozott. Az állatotthonokban telt ház van, oda bejutni lehetetlen. Falun meg annyi  macska van amúgy is, hogy újabb macskákra senkinek nincs szüksége. Örül, ha a szaporulattal tud kezdeni valamit.
Mégis megtörtént a csoda: egy állatbarát fiatalember vállalkozott az örökbefogadásra. Ment is a szabadnapján a cicákért, ám a hölgy elbeszélése szerint látszott az arcán, hogy nem erre számított. Négy fényes szőrű, eleven kis szőrlabdát akart látni, ehelyett négy csenevész, foltos, girhes, ámbár igen eleven kis jószág fogadta.
Akik mintha érezték volna, hogy valami olyasmi van készülőben, amelynek következtében  kedvezőtlen fordulatok állhatnak elő a doboz állandóságában. Sírtak-ríttak, legrosszabb formájukat mutatták.
A fiatalember távozott, nem mondhatni, hogy csalódottan, hiszen megállapodtak, hogy korai még örökbe adni a négy testvért.
A hölgy pedig már nem beszél a kellemetlenségekről egyáltalán. Tervezni kezdte, mi lesz ezután, hogy senki ne járjon rosszul, és ezek a tervek egészen életrevaló elképzelésnek látszanak, minden tekintetben.
A négy rút kiscicából akár még négy gyönyörű hattyú.....De mit beszélek: akár az éjszakák királynője is lehet.
Hogy  csavarjunk még egyet érzelgősségünk srófján, ide idézem Grizabelláékat.
Kutya idők járnak amúgy is, vigasztaljon bennünket a macskák világa.
Mi más.